WOLFGANG: Azt hittem én, sikeremet látva együtt örülsz majd vélem!
De nem így lett! Hiszen akkor szeretsz csak,
hogyha gyenge bábnak látsz!
Neked fáj, mit elértem!
És amikor szólok, hidd el, jó úton vagyok én!
Nézel, mint ki mit sem ért! Eltaszítasz!
Miért nem fogadsz el? Mért nem szeretsz, mért?
Nem tagadom, bennem bízni hiba tán!
Nem kaptál elég hálát!
Igazad van: lelkem örömvadász,
izgat minden egyes perc, ha élvezet jár át! Mit tehetnék?
Bent él a csínytevő gyerek, aki mindig voltam én!
Egyre csak kérdi: miért nem fogadsz el?
Kérlek, mondd meg, mért?
Mért várod el, hogy olyan legyek, mint te?
Mért kéne, mást játsszak - ez vagyok én!
De a legszörnyűbb, hogy meg nem értem,
mért tagadtál meg engem, hisz én nem voltam soha más!
Akkor bűnösnek mért látsz?
A bűnöm az csupán, hogy mért nem járok más nyomán!
Óvtál engem gyönge, kicsi gyermekként,
biztonságot adtál! Míg élek én, elkísér,
támaszt nyújt sok gond során, kétségek közt,
mint emlék, használ! De nem tehetek mást!
Sorsom szólít- mennem kell az úton!
Ha máshogy élek, mit ér a lét?
Érteni ezt miért nehéz? Miért nem fogadsz el engem?
Mért nem szeretsz ilyennek engem?
Miért nem szeretsz te engem, mondd meg miért?